Főmenü
Útjaink
![]() NORVÉGIA ![]() 2023. augusztus 15-24. (kedd - csütörtök) 10 nap / 9 éjszaka Kerestem a magyarázatot arra, amit ezzel a túrával kapcsolatban érzek. Arra, hogy mi villant fel, amikor szervezés közben kissé fellibbent a függöny a helyszínről… Sokáig nem találtam. Csak azt tudtam, hogy olyan érzés, mintha kilépnénk a jól megszokott földi világból egy olyan helyre, ahol minden előfordulhat, ahol leperegnek a hétköznapi életünkről és a lelkünkről a konvenciók. A magyarázatot végül a skandináv mitológiában találtam meg - és persze abban, hogy kevés olyan helyen jártunk még, ami ennyire visszavisz a nagybetűs Természethez. Asgard. ![]() A túra létszáma korlátozott. A helyeket jelentkezési sorrendben töltjük. Az első blokk létszáma fix. A második blokkot csak abban az esetben nyitjuk fel, ha a teljes létszám megtelik. Szóval siess ;) A jelentkezés visszaigazolását követően a helyed a repülőjegy megvásárlásával és 30% előleg befizetésével tudod biztosítani a túrán. Repülőjegyek vásárlása: a jelentkezést követően azonnal. Utaztató partnerünknél csoportos jegyfoglalás vár (a külföldről érkezőknek előzetes egyeztetést követően lehetőség van egyéni egyéni helyfoglalásra). Előlegek fizetése: 30% ![]() Két fő helyszínünk Norvégia két arcát mutatja számos varázslatos tengerparti és hegyi starthellyel. ![]() Utazás repülővel Bodoba. Onnan a szokásos módon kisbuszokkal rójuk az utakat. Indulás: augusztus 15. Visszaérkezés: augusztus 24. csütörtök Repülőjegyünk az összes kényelmi és praktikus szempontot figyelembe véve választottuk meg. Az utazási idő mindkét irányban rövid (egyszámjegyűek az órák), miközben van elégséges tartalékidő az átszállásnál. Tudjuk miért ;) A kiérkezés nem full éjszakai, a hazaindulás nem hajnalozós. Ésatöbbi... Túra jellege tengerparti lejtőszelezés, hegyi repülés fjordokat bámulva, hegyek között repülés, fjordok között repülés, ősi mondavilágban röpködés ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Amikor
nekiláttam a norvég túra megszervezésének még nem gondoltam, hogy
ennyire varázslatos és gazdag vidék kapuit tárjuk fel. Minél jobban
beleástam magam, annál több különlegesség mutatta meg magát és annál
inkább biztos lettem abban, hogy egy valódi mesevilág levegőjében
meríthetjük meg szárnyainkat.
Változatos hegygerincek; termikek; rénszarvasok; Magic Ice Bar; tengeri sasok és hihetetlen gazdag tengeri madárvilág; trollok (naná!); varázslatos homokos és sziklás tengerpartok lejtőszelezéshez és kószáláshoz (olyannyira, hogy a Lonely Planet szerint Európa legszebb partja is itt található!); vikingek öröksége; rúnajelek; tengeri kajakozás; a világ legerősebb örvénye; rejtélyes védett öblök; ázok és vánok, álfok, tündék, törpök, óriásfarkasok...; lenyűgöző hegycsúcsok; kisebb távrepülések; halászfalvak - ergo tengeri herkentyűk garmadája vacsorára; szauna; zipline; már megint repülés egy másik csodás tájon; Henningsvær - Lofoten Velencéje... már megint REPÜLNI KELL... avagy ez az egész nem lenne más, mint éppen Asgard? Repülhető napok **** Időjárás **** Norvégia északi északnyugati részén ilyenkor komfortos hőmérséklet uralkodik és kifejezetten jól repülhető az időszak. Starthely, leszálló **** Változatos, különböző starthelyeket fogunk használni szélirány szerint. Mindegyik alatt kényelmes, hivatalos leszálló terület. Csak győzzék a szárnyaink ;) ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Alapvetően jó starthelyek, kényelmes leszállók jellemzik a területet. Egy-egy karcosabb csemegére, ha igényli a csapat, lehet, hogy rápróbálunk, de nem jellemző, hogy ilyenekre szorulnánk. Időszaktól, tudásszinttől, rókakergetési igénytől függően megválasztható, hogy ki, melyik időszakát részesíti előnyben a napnak. Figyelem: a napok hosszúak!! (de tényleg...) Érkezésünk napján pl. 2:44-től 23:35-ig van valami fény (villany nélkül is)... No jó, ez a 'civil twilight', na de akkor is... Azért ennyit nem kell repülni, na ;) Transzfer **** 9 személyes kisbuszokkal bonyolítjuk a felszállítást, illetve a visszaszállítást is a kurzusról. Ugyanezekkel közlekedünk a fjordok-szigetek között. Egyéb programlehetőségek *****+ Norvégiában nem lehet unatkozni!! ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Szállás ***** Mindkét szálláshely varázslatos hangulattal vár bennünket! Bodo Szállásunk maga a béke szigete Bodo szívében - két saroknyira a kikötőtől, sétatávolságban az éttermektől és a legkülönlegesebb látnivalóktól. Történelmi épület, modern dekor, wifi, és ami a legszuperebb, hogy a gazdag büféreggelin túl "teaidőt" és büfévacsorát is kínálnak - benne az árban! ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Lofoten Svolvær, Lofoten Velencéje, egyben "főváros" lesz az otthonunk erre a néhány napra... vízközel... szauna... szívmelengető... nem kell több szó... (aki a túra végén nem szeretne kiköltözni innen, azt abszolút megértjük, de... nade mégis de... ;) ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() Étkezés **** Bodoban reggeli, "teaidő" és büfé-vacsi vár minket, Lofotenen pedig reggelit kapunk a szálláson. Persze ezek nem ám olyan himi-humi reggelik ;) Ezen túl mindkét helyszín környékén rengeteg étterem várja, hogy megmutathassa vendégeinek a helyi és nemzetközi konyha specialitásait. Ha pedig már ráuntál a "normál" éttermekre, akkor irány egy Skybar, avagy egy valódi Icebar! Chiiiiiill... ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() ![]() 2090 EUR / fő + repülőjegy Egyágyas felár: 420 EUR A csapat érdekében ismét csoportjegyet foglaltunk. Ha jelentkezel, megküldjük a részleteket. A jegyet utaztató partnerünknél rendezheted. A jegyek ára tartalmazza az illetéket, 2 db feladott poggyászt (23 kg) és 1 db kézipoggyászt (8 kg). Aki külföldről érkezik, annak előzetes egyeztetést követően lehetőséget adunk egyéni jegyfoglalásra. A helyek foglalása a repülőjegyek megvásárlásával és 30% előleg befizetésével történik. M ![]() - túraszervezés, - 9 éjszaka szállás, - reggeli, "teaidő" és büfévacsi Bodoban, reggeli Lofotenen, - transzferek a helyszínek között, - transzferek a starthelyekre, - meteo-figyelés, időjárás előrejelzés, - elméleti oktatás, - folyamatos oktatói felügyelet, - helyszínismeret, - szabadidős kirándulások, kulturális programok szervezése, - egy db troll, - stb. ![]() - további étkezések, - italok, - starthelydíj (ahol kérik), - fakultatív programok (ha van belépő), - utasbiztosítás (mindenki saját magának köti meg), - repülőjegy (a fentiek szerint csoportos repülőjeggyel) ![]() - érvényes pilótapapírok és kötelező felelősségbiztosítás az ernyőn, - utasbiztosítás (siklóernyőzést tartalmazó sportkiegészítéssel), - teljes felszerelés (mentőernyő is!!), - rádió (amelyen beállítható a 7.33 csatorna), - előzetesen le kell adni a pilóta és az ernyők minden adatát (a jelentkezőknek küldünk kérdőívet a szükséges adatokról). Fizetési és részvételi feltételek Túráinkra vonatkozó általános tájékoztatónkat ITT TALÁLOD Túravezető Simonics Péter ![]() |