Skip to content

Címlap Kobarid, Szlovénia
Kobarid és Tolmin, Szlovénia

Távrepülés a Soca–völgyben

2010. május 3-9.

JELENTKEZZ MOST!


Iskolánk évek óta szervez utakat a Júliai-Alpok  talán legszebb vidékére, a Soca folyó völgyébe. Számtalan világverseny, világkupa, nemzeti és Európa–bajnokság helyszíne volt már ez környék. Viszonylagos közelsége (kb. 550 km), egyszerűen repülhető, de sokféleképpen variálható  repülési útvonalai, a környék vendégszerető és persze nem utolsósorban siklóernyős-szimpatizáns lakosai, kedvező árai, joggal emelték Európa egyik legkedveltebb  ernyős úti céljai közé.

A leginkább használt starthelyünk a Kobala, a Lijak és a Stol, amelyek több mint 800 méteres szintkülönbsége és kedvező termikus adottságai szinte garantálják a jó kezdést. Persze akinek nem sikerül elsőre a táv, annak a közvetlenül a hegy alatt elhelyezkedő leszálló és a  starthelyre vezető kitűnő aszfaltút  folytán  hamar lehetősége nyílik az újrakezdésre…

A hosszú, egyszerűen repülhető, mindig biztos lejtőszelet és termiket adó hegygerincek nagy segítséget nyújtanak a távrepüléssel ismerkedő vagy éppen már újabb kihívásokat kereső pilótáknak. A folyóvölgyben elhúzódó országút és a mellette  elterülő nagyméretű rétek garantálják a biztonságos leszállást és az egyszerű hazajutást.
Csak érdekességképpen jegyzem meg, hogy 2003–ban szlovén pilóták itt repültek 218 km hurok világcsúcsot…








A tervektől eltérően az idén ismét a Pension Kobala lesz a bázisunk!

Az idén kedvezőbb árakat és többféle lehetőséget is kaptunk!

 A Kobala és a Stol mellett - főképpen ha az időjárási körülmények nem alkalmasak itt a repülésre - más starthelyeket is felkeresünk. Ezek között található a  tengerhez közel fekvő Lijak és Col. Itt sokszor a hegyek között  uralkodó rossz időtől függetlenül is lehet repülni.

Ez a vidék inkább a hazai hegyeinket idézi, bár a három hosszú hegygerincből álló Adjovcinai völgyet akár csak lejtőszélből is végig lehet repülni…
Rossz időjárás esetén a környéken található rafting irodák programjai vagy más outdoor-jellegű tevékenységek között lehet választani, pl. mountain bike, hegymászás, túrázás stb.

Ezt a programunkat egyformán ajánljuk kezdőknek és profiknak. A terep rendkívül kedvező adottságai és lehetőségei  mind a  távrepüléssel még csak  ismerkedő mind pedig a teljesítményorientált, profi, igazi kihívást kereső pilótáknak új dimenziót nyitnak.

Időpont: 2010. május 3-9.











Részvételi díj pilótáknak:
/ csak szállás, reggeli és vacsora nélkül: 180.- euro

/hozzátartozóknak 120.- eu/

/ 230.-euro, reggelivel*/280. reggelivel-vacsorával*

/hozzátartozóknak 180.- eu reggelivel/
220.- euro/reggeli vacsora

Amely tartalmazza a következőket:

  • 6 nap szállás
  • reggeli*,˝vacsora*  / opcionális/
  • oktatás
  • felszállítás
  • rádió, rádióirányítás
     

Egyéb saját  költségek:

  •  *étkezés
  • kiutazás (kisbuszunkkal kb. 6 főnek tudunk helyet biztosítani, kb. 40 euro /fő )
  • légtérhasználati díj: kb. 8-10 euro/hét
  • helyi közlekedés, pl Tolmin-Lijak, ha oda megyünk, kb 80 km oda- vissza.